Információs Partnerségi Nap 2014.02.28

Nyíregyháza Megyei Jogú Város, a Kelet-Magyarországi Fiatalokért Alapítvány, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Civil Információs Centrum és az Első Nyírségi Fejlesztési Társaság szervezésében Információs Partnerségi Napot szerveztek 2014. február 28-án.

A Nemzeti Együttműködési Alap 2014-es pályázatain több mint 100 helyi szervezet szerepelt sikeresen. A városban működő civil szervezeteknek nagy segítséget jelent a pályázatokon elnyert támogatás. Ezáltal egyrészt saját elképzeléseiket tudják megvalósítani, ugyanakkor egy együttműködő és koordinációs információcserével a civil szervezetek megszínesítik és megsokszorozzák a helyi rendezvényeket.

Az információs napon Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte a civil szervezetek megjelelt képviselőit, gratulált a sok sikeres pályázathoz. Elmondta, hogy az önkormányzat továbbra is biztosítja, partnerségét a civil szervezetek irányába. Ehhez pénzügyi forrásait is megerősítette mivel a civil alapot a költségvetésben 25 millió forintra emelte.

Dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára kifejtette, Magyarország társadalmi megújítása és a mindennapi élet javítása nem képzelhető el csak a kormányzat és az önkormányzat közös munkájával. A társadalom minden szereplőjének együtt kell dolgozni a kormányzattal, így a gazdaság szereplőinek és a harmadik szektornak, a civil társadalomnak is.

A rendezvényen a Nemzeti Együttműködési Alap 2014-es pályázói részére emléklapot adtak át.

Galéria képek: